A fenntarthatóság kérdése az elmúlt időszakban a legtöbb tudományterület egyik kurrens vizsgálati fókuszterületévé vált. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a fenntarthatóság fogalma egyre sokrétűbbé válik. Ezek közös eredője a jelenlegi igények kielégítésére való képesség anélkül, hogy veszélyeztetnénk a jövő generációinak saját igényeik kielégítésére való képességét.
1984-ben az ENSZ Közgyűlésének Környezet és Fejlődés Világbizottsága Brundtland vezetésével elkészítette a „Közös Jövőnk” című jelentését. Eszerint „a fenntartható fejlődés úgy határozható meg, mint olyan fejlődés, amely kielégíti a jelenkor igényeit anélkül, hogy az a jövő generációk saját igényeinek kielégítését veszélyeztetné.” A fenntarthatósági szabályrendszer egyezményes úton megfogalmazott alapjait 2015-ben az ENSZ tagállamai által elfogadott a „Világunk átalakítása: a fenntartható fejlődés 2030-ig” c. program és a megfogalmazott tizenhét fenntartható fejlődési cél (SDG) részletezte.
A fenntartható fejlődési célok a fenntarthatóság három dimenzióján alapulnak, és magukba foglalják a gazdasági fejlődés, a társadalmi befogadás és a fenntartható környezetgazdálkodás elemeit. Vagyis a fenntarthatóság egy olyan komplex fogalommá vált, amely környezeti, társadalmi és gazdasági pillérekre osztható. Ezek párhuzamos fejlesztése és kölcsönhatása révén valósítható meg tényleges fenntarthatóság. A gazdasági fenntarthatóság célja gazdaságilag fenntartható módon, az életszínvonalat hosszú távon fenntartva élni, míg a társadalmi fenntarthatóság a társadalmi tőke fenntarthatóságát célozza. Ezek elengedhetetlenek a fenntartható fejlődés kiegyensúlyozott megközelítéséhez.
A fenntarthatóság révén az emberi társadalom egyes intézményei (államok, szervezetek, vállalatok, működési mechanizmusok) képesek hosszú távon fennmaradni. Azaz létük nem fenntarthatatlan.
A fenntarthatóság megvalósításának, azaz a fenntarthatósági átmenetnek és a fenntarthatósági célok elérésének számos eszköze ismert. Ilyen például a körforgásos gazdaság is: a körkörös gazdaság egy olyan gazdasági rendszert képvisel, amely a pazarlás és az erőforrások felhasználásának csökkentését célozza, zárt hurkú ciklust alkotva a termék életciklusának minden szakaszában a hatékonyság javítására törekszik
A termékfejlesztés egy fontos szegmenseként megjelentek az ún. fenntartható összetevők is, amelyeknél a fenntarthatóság minden dimenziójával (környezeti, társadalmi és gazdasági) foglalkoznak a termék életciklusának minden szakaszában. Hasonlóképpen elterjedtek a bio, natur, organikus, zöld stb. termékek is, amelyek általában inkább a termékek összetevőinek eredetére és az ahhoz kapcsolódó mezőgazdasági gyakorlatokra utal.
Ezzel szemben a fenntartható összetevők esetében elsősorban az alapanyagok összetétele és biológiai lebonthatósága, forrásai (természetes – állati, növényi vagy mikrobiális eredetű, szintetikus, természetes eredetű stb.), előállítási módjai valamint társadalmi és gazdasági hatásai a legfontosabb vizsgálandó tényezők.
A termékek csomagolása is jelentősen megváltozott az elmúlt időszakban: egyre elterjedtebbek a csomagolás mentes termékek, az újrahasznosítható, illetve az újrahasználható csomagolási megoldások, vagy a bioműanyagok. Emellett számos fejlesztés folyik az utántöltési rendszerek fejlesztése terén
